Kerékpártúra: 3 nap, 190km

Előszó

Két barát, két bringa, három nap, három túra. Mivel tavaly is igen jól sikerült a túránk, idén is terveztünk hasonlót. A tavalyiról nem készült élménybeszámoló, így gondoltam erről írok, míg friss az élmény. Mivel ez az első blog jellegű írásom, s fogalmazásból általában 2-es voltam, előre is köszönöm azoknak, akik végig fogják olvasni, igyekszem a képeket előtérbe helyezni :-) Tavaly Fonyód - Kaposvár volt a fő túra, Idén Kaposvárt tűztük ki induló városnak, az első két nap "helyi" túrákkal, majd a harmadik napon Kaposvár - Zamárdi volt a cél.

Első nap

A szombati napra a Deseda-tó megkerülése volt a cél. Barátommal vágtunk neki az útnak egy kiadós ebéd után, lényegében a szerencsénkben bízva, mert egyikünk sem tudta, hogy emberi módon - kerékpárral - megkerülhető-e a tó. A várost ~10km aszfaltos, javarészt kerékpárúton elhagyva értük el a tavat. Keresztül a strand részen, ritka rossz minőségű aszfaltúton értük el az aszfalt végét, mely földúton folytatódott. Szerencsére száraz idő lévén nem volt sár. A képekre kattintva látható teljes méretben.

A kocsik által kijárt földúton, a búzamezőn át jutottunk el az erdős részig, majd át egy fémhídon, majd egy kis emelkedő után elágazás várt minket. Balra visszafelé mentünk volna, jobbra és előrefelé mehettünk. Előre, be az erdőbe mentünk s kiderült, hogy jó választás volt, visszavitt a tópartra, egy nagyon hangulatos erdei csapásra.

<- A barátom, Lajos(ka)
Én lenni Zoltán->

A csapás végén - kiérve az erdőből - egy stég várta, hogy rámenjünk és pihenjünk egyet. Ekkor eléggé beborult és erős szél kezdett el fújni, de mikor továbbmentünk, viszonylag alábbhagyott.

Kisvártatva elértük a 67-es utat, majd azon átmenve haladtunk tovább a tó keleti oldalán - igen ám, de egyszercsak elfogyott az út. Nem baj, ott a szántóföld! A kerékpárnyomokat látva világossá vált, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik erre járnak. Az alig 3-4cm magasságú kukorica közt karikáztunk, mikor a szántóföld is elfogyott, s egy füves mezőn kellett áthaladnunk, majd átbújva egy sorompónak használt fatörzs alatt ismét útra találtunk. Ez az út azonban gyanúsan elfelé vitt a tótól, s egy jókora dombra feltekerve, lihegve megálltunk körülnézni. Konstatáltuk relatíve helyzetünket a tóhoz képest, majd mentünk az úton, mely továbbra is elfelé vitt célunktól, de nem volt más. A dombokra való mászásban az a jó, hogy remélhető ennek ellentetje - a lejtő, a bringás legjobb barátja. Most se volt másként, a gravitáció röpített minket tova az elég rossz minőségű, traktornyomos földúton. S lőn, aszfaltra találtunk! S még lejtett is! Nekiiramodtunk s 40km/h sebességgel Magyaregresen találtuk magunkat. Továbbmentünk a falu főútján, ami kivitt egy forgalmasabb országútra, majd innen letértünk a vélt helyes irányba az erdőbe. Én itt már igen szomjas voltam, mivel naívan azt gondoltam csak egy laza kiruccanás lesz és csak fél liter itókát hoztam, de a társam megnyugtatott, hogy az arborétumnál van forrásvíz. Jó pár kilométer után végre elértük az arborétumot és az annyira vágyott vizet. Némi aggodalommal töltöttem tele a kulacsomat, mégsem lett volna jó a délután hátralevő részét később a toaletten tölteni. Mint kiderült a barátom is aggódott, de az miatt, hogy egyántalán van-e víz itt, ha már megígérte :-) A szomjúság persze győzött, nyakaltam a friss vizet. Fura íze volt, de nem érdekelt. Ettünk, majd átmentünk a fahídon az arborétumba.

Egyes képek sötétebbek, mert elállítódott a fényerő a gépen, szerkesztve meg nem nagyon hozza vissza az eredeti fényhatásokat.

Miután kipihentük és kigyönyörködtük magunkat az arborétumban, várt ránk számos keskeny erdei ösvény és mező, majd elérkeztünk oda, ahonnan elkezdtük megkerülni a tavat. Úgy 22-24km lehet a tó körben. Visszaérve Kaposvárra a kilométeróra 42km-t mutatott, a hátsó felünk meg igencsak sajgott, amit csak egy jófajta sör tudott enyhíteni :-) Nagyon jól esett. Pedig megittuk, de jobb lett volna ráülni először, mivel jó hideg volt :-) Utána még vendégségbe mentünk bringával, ahogy ráültem a nyeregre, fel is pattantam, kicsit megzúzódhatott. Ez még 7km-t tett hozzá a végeredményhez.

Második nap

Erre a napra egy körút volt tervezve Bőszénfa érintésével Szentbalázs felé. Ekkor már korábban, 10 óra felé elindultunk az alig 600 fős lakosságot számláló Zselicszentpál felé, melyhez igen hosszú emelkedőt kellett leküzdeni. Egyre vissza és vissza váltottam... 14km/h... 10km/h... 7km/h... hopp, ott egy pihenési lehetőség, megálltunk. Valami földút vezetett egy házhoz.

Még némi mászás után elérkeztünk az első célállomásunkhoz, a zselici kilátóhoz. A táj szépsége leírhatatlan, azt látni kell.

Tovább tekertünk Bőszénfa felé, mely elég könnyedén ment, lévén végig lejtett az út, így 50km/h-ra felgyorsulva élveztük a hűsítő szelet. Útközben egy sporttársba boltottunk, ki tolta a bringát, így megálltunk megkérdezni mi a gond. Elhagyta a hajtókar tartó csavart. Hát ez kellemetlen, de mivel már jöttek érte, tovább haladtunk, segíteni nem tudtunk rajta, de legalább lejtő lévén tudott ő is haladni. A lejtő végén balra kanyarodott utunk, Gálosfa felé. Úgy döntöttünk, Gálosfán megpihenünk és vettünk üdítőt is, előkerültek a szendvicsek is. Elég kis falu volt, de szép főtérrel. Miután kipihentük magunkat, tovább vezetett utunk Hajmás felé, útközben egy nagy tehéncsorda mellett haladtunk el, azok érdeklődve figyeltek minket. Megálltunk hát fotózni, ekkor a legtöbbjuk megijedt és hátrált, azonban pár tehén továbbra is érdeklődő maradt. Hajmás után Kaposgyarmaton álltunk meg ismét.

Jó 3km tekerés után Cserénfa következett, majd a 66-os útra hajtva elértük Sántost. Kaposszentjakabon rövid tanakodás után végül feltoltuk a bringákat a 15%-os emelkedőn, ami egy kilátóhoz vezetett. Miután feljutottunk, fejenként 400Ft-ért be is engedtek egy szépen elrendezett parkos részbe, ahol a kilátó is volt. Még úgy 100m tolás után szembe találtuk magunkat a kilátó lépcsőjére biggyeszett felirattal, miszerint "BALESETVESZÉLYES", s két darab szigetelőszalag állt utunkba. A hosszú emelkedő és a 400Ft után nem igazán ezt vártuk, természetesen a portás "elfelejtett" szólni, hogy nem ajánlott felmenni a kilátóba. Persze, mivel nem az volt kiírva, hogy tilos felmenni, felmentünk. Senki nem volt ott kettőnkön kívül, de éreztük, hogy kicsit imbolyog a kilátó, mint később lent megállapítottuk, a rossz konstrukció miatt. De föntről csodálatos látvány tárult elénk, látszott egész Kaposvár, ugyanakkor erősen beborult az idő.

Ahogy leértünk a kilátóból, eleredt az eső. Leszáguldottunk a lejtőn, majd egy buszmegállóban vártunk egy kicsit, hogy alábbhagyjon a víz. Nem kellett sokat várnunk, 10 perc múlva el tudtunk indulni. Nemsokára be is értünk a városba, Kaposvár központjában autókiállítás volt éppen, ha már arra jártunk azt is megnéztük. Ma is nagyon szép helyeken jártunk, az óra 51km-t mutatott.

Harmadik nap

S eljövén a nagy nap! Igaz, már felkeléskor éreztem, hogy nem igazán aludtam ki magam, de egy jó fürdő, kávé és reggeli után irány Zamárdi. Úgy fél 10 körül hagytuk el Kaposvárt, az első 20km elég jól ment, viszonylag sík terep volt, de megálltunk Magyaratádon egy kis energiabevitelre. Fel kellett készülni, a következő 20km kemény lesz. S tényleg az volt. A következő 9km kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel fogadott, majd Igal faluban álltunk meg ismét. A falu után igen hosszú és alattomos emelkedő következett, legalább 5km hosszan. Nekem többször meg kellett állnom, a szombati terepnek köszönhetően igencsak sajgott a hátsó felem. Barátom viszont ment, mint a golyó, folyamatosan tekert felfelé. Én inkább a "tekerek, amíg bírok 10-12km/h-val, majd a relax 2 percig" elvet követtem. Jobban lefáraszt a lassú tekerés, mint ez. Mikor már az ember azt hinné, hogy lejteni kezd az út, még mindig emelkedik... de már ez a csúcs... na, még egy kicsit... na, legalább már sík terep... még pár száz méter. S igen, végre! Elkezdett lejteni, számomra megváltás volt, végre pihentethettem a lábamat. Kicsit gurultunk lefelé a lejtőn, majd kitárul előttünk a csodálatos táj... igen, itt meg kellett állni.

Miután rendbe szedtük magunkat, ettünk, pihentünk, kiengedtük a fáradt olajat, indultunk. Az indulás jóval több kedvvel történt, mint az igali emelkedő előtt, hiszen végig lejtett az út. Elég jó minőségű is volt az aszfalt, viszonylag kevés kocsi járt arra, így a lefelé 50-55km/h-val történő száguldozásnak semmi akadálya nem volt. Úgy 3km lehetett lefelé, hát jóval gyorsabban leértünk, mint fel :-) De ezekért a száguldozásokért mindig megéri feltekerni, no meg persze a kilátásért. ~10km után pihentünk még egyet, az eléggé hullámvasút-szerű utak igen kifárasztottak. A szembeszél sem volt éppen ínyünkre.

Utoljára Kereki falu végén álltunk meg pihenni, s fényképezni az újnak mondható hidat az M7-esen.

Még 10km volt hátra. A cél közelsége adott némi erőt számomra, az út is lejtett kicsit, így 20-22km/h sebességgel haladtunk tovább. S egyszercsak felbukkant egy városjelző tábla... ez már Szántód lenne? Homályosan láttam a táblát, ahogy haladtunk felé, azonban egyre élesebb lett... a tábla elején az tényleg egy "Sz"? Igen! Megérkeztünk Szántódra. Ez volt az elsődleges cél, s úgy beszéltük meg, hogy ameddig bírjuk. De, ha már itt vagyunk, csak meg kellene nézni a tavat. Én már az első 40km után próbáltam a tudatomba égetni, hogy márpedig Zamárdiig eltekerek. Így aztán megállás nélkül áttekertünk Szántódon, el a szántódi rév mellett, mely igen ismerős volt, lévén sokszor nyaraltunk Zamárdiban, így jártam már erre bringával. A rév után lekanyarodtunk Zamárdi 3km hosszú tóparti sétányára, s a homokos-kavicsos úton hajtottunk a már jól ismert Mauro étterem felé. Ekkor már nyugodt tempóban haladtunk, az óra 14:45-öt mutatott, így passzoltuk a 15:05-ös vonatot és a 15:45-ösre koncentrálva szépen megálltunk a parton. Lajos lement a partra, én ahogy leszálltam a nyeregből, hanyatt vágtam magam a fűben. Általában nem szokásom a fűben fetrengeni, de most nagyon jól esett a pihenés... és a tudat, hogy megcsináltuk! Itt vagyunk, cirka 5 és fél óra és 75km út megtétele után. Feltápászkodtam, s talán sosem örültem még ennyire az igen ismerős képnek - a tihanyi félsziget látványának.

Lassan elindultunk a vonatállomás felé, útközben vettünk némi elemózsiát. Lajos elment jegyet venni, s mondta, hogy a pénztáros nőnek természetesen fogalma sincs arról, hogy melyik kocsi a kerékpárszállító, így nagyjából beálltunk középre. Mikor begördült a vonat, láttuk, hogy az első kocsi az, így loholtunk kicsit, hogy ne hagyjanak itt. Röpke 2 óra alatt beértünk a kelenföldi pályaudvarra, majd innen 15km út volt még hátra hazáig. Furcsa volt a szép vidéki táj után itt tekerni: büdös van, nagy a tömeg, lámpák. Gond nélkül hazaértünk. Fáradtan cuccoltam le, majd kaja és gyors fürdés után hamar elaludtam.

Végszó

Másnap reggel szakadó esőben jöttünk dolgozni, s megállapítottuk, hogy marha nagy szerencsénk volt az idővel tegnap, mivel az pont jó, se nem túl meleg, se nem túl hideg, kifejezett bringás idő volt. Defektünk sem volt, s a bringákkal sem volt semmi műszaki probléma - persze egyikőnk kerékpárja sem Tesco gazdaságos, így ez el is várható. Mindent összevetve nagyon jó hétvége volt, kellemesen elfáradtam a végére. Ősszel Balaton-kerülő túra, már nagyon várom!

2008.05.23.

Kerékpártúra: 3 nap, 190km Előszó Két barát, két bringa, három nap, három túra. Mivel tavaly is igen jól sikerült a túránk, idén is terveztünk hasonlót. A tavalyiról nem készült élménybeszámoló, így gondoltam erről írok, míg friss az élmény. Mivel ez az első blog jellegű írásom, s fogalmazásból általában 2-es voltam, előre is köszönöm azoknak, akik végig fogják olvasni, igyekszem a képeket előtérbe helyezni :-) Tavaly Fonyód - Kaposvár volt a fő túra, Idén Kaposvárt tűztük ki induló városnak, az első két nap "helyi" túrákkal, majd a harmadik napon Kaposvár - Zamárdi volt a cél. Első nap A szombati napra a Deseda-tó megkerülése volt a cél. Barátommal vágtunk neki az útnak egy kiadós ebéd után, lényegében a szerencsénkben bízva, mert egyikünk sem tudta, hogy emberi módon - kerékpárral - megkerülhető-e a tó. A várost ~10km aszfaltos, javarészt kerékpárúton elhagyva értük el a tavat. Keresztül a strand részen, ritka rossz minőségű aszfaltúton értük el az aszfalt végét, mely földúton folytatódott. Szerencsére száraz idő lévén nem volt sár. A képekre kattintva látható teljes méretben.

A kocsik által kijárt földúton, a búzamezőn át jutottunk el az erdős részig, majd át egy fémhídon, majd egy kis emelkedő után elágazás várt minket. Balra visszafelé mentünk volna, jobbra és előrefelé mehettünk. Előre, be az erdőbe mentünk s kiderült, hogy jó választás volt, visszavitt a tópartra, egy nagyon hangulatos erdei csapásra.
	<- A barátom, Lajos(ka) Én lenni Zoltán->

A csapás végén - kiérve az erdőből - egy stég várta, hogy rámenjünk és pihenjünk egyet. Ekkor eléggé beborult és erős szél kezdett el fújni, de mikor továbbmentünk, viszonylag alábbhagyott.


Kisvártatva elértük a 67-es utat, majd azon átmenve haladtunk tovább a tó keleti oldalán - igen ám, de egyszercsak elfogyott az út. Nem baj, ott a szántóföld! A kerékpárnyomokat látva világossá vált, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik erre járnak. Az alig 3-4cm magasságú kukorica közt karikáztunk, mikor a szántóföld is elfogyott, s egy füves mezőn kellett áthaladnunk, majd átbújva egy sorompónak használt fatörzs alatt ismét útra találtunk. Ez az út azonban gyanúsan elfelé vitt a tótól, s egy jókora dombra feltekerve, lihegve megálltunk körülnézni. Konstatáltuk relatíve helyzetünket a tóhoz képest, majd mentünk az úton, mely továbbra is elfelé vitt célunktól, de nem volt más. A dombokra való mászásban az a jó, hogy remélhető ennek ellentetje - a lejtő, a bringás legjobb barátja. Most se volt másként, a gravitáció röpített minket tova az elég rossz minőségű, traktornyomos földúton. S lőn, aszfaltra találtunk! S még lejtett is! Nekiiramodtunk s 40km/h sebességgel Magyaregresen találtuk magunkat. Továbbmentünk a falu főútján, ami kivitt egy forgalmasabb országútra, majd innen letértünk a vélt helyes irányba az erdőbe. Én itt már igen szomjas voltam, mivel naívan azt gondoltam csak egy laza kiruccanás lesz és csak fél liter itókát hoztam, de a társam megnyugtatott, hogy az arborétumnál van forrásvíz. Jó pár kilométer után végre elértük az arborétumot és az annyira vágyott vizet. Némi aggodalommal töltöttem tele a kulacsomat, mégsem lett volna jó a délután hátralevő részét később a toaletten tölteni. Mint kiderült a barátom is aggódott, de az miatt, hogy egyántalán van-e víz itt, ha már megígérte :-) A szomjúság persze győzött, nyakaltam a friss vizet. Fura íze volt, de nem érdekelt. Ettünk, majd átmentünk a fahídon az arborétumba.


Egyes képek sötétebbek, mert elállítódott a fényerő a gépen, szerkesztve meg nem nagyon hozza vissza az eredeti fényhatásokat. Miután kipihentük és kigyönyörködtük magunkat az arborétumban, várt ránk számos keskeny erdei ösvény és mező, majd elérkeztünk oda, ahonnan elkezdtük megkerülni a tavat. Úgy 22-24km lehet a tó körben. Visszaérve Kaposvárra a kilométeróra 42km-t mutatott, a hátsó felünk meg igencsak sajgott, amit csak egy jófajta sör tudott enyhíteni :-) Nagyon jól esett. Pedig megittuk, de jobb lett volna ráülni először, mivel jó hideg volt :-) Utána még vendégségbe mentünk bringával, ahogy ráültem a nyeregre, fel is pattantam, kicsit megzúzódhatott. Ez még 7km-t tett hozzá a végeredményhez.
Második nap Erre a napra egy körút volt tervezve Bőszénfa érintésével Szentbalázs felé. Ekkor már korábban, 10 óra felé elindultunk az alig 600 fős lakosságot számláló Zselicszentpál felé, melyhez igen hosszú emelkedőt kellett leküzdeni. Egyre vissza és vissza váltottam... 14km/h... 10km/h... 7km/h... hopp, ott egy pihenési lehetőség, megálltunk. Valami földút vezetett egy házhoz.

Még némi mászás után elérkeztünk az első célállomásunkhoz, a zselici kilátóhoz. A táj szépsége leírhatatlan, azt látni kell.


Tovább tekertünk Bőszénfa felé, mely elég könnyedén ment, lévén végig lejtett az út, így 50km/h-ra felgyorsulva élveztük a hűsítő szelet. Útközben egy sporttársba boltottunk, ki tolta a bringát, így megálltunk megkérdezni mi a gond. Elhagyta a hajtókar tartó csavart. Hát ez kellemetlen, de mivel már jöttek érte, tovább haladtunk, segíteni nem tudtunk rajta, de legalább lejtő lévén tudott ő is haladni. A lejtő végén balra kanyarodott utunk, Gálosfa felé. Úgy döntöttünk, Gálosfán megpihenünk és vettünk üdítőt is, előkerültek a szendvicsek is. Elég kis falu volt, de szép főtérrel. Miután kipihentük magunkat, tovább vezetett utunk Hajmás felé, útközben egy nagy tehéncsorda mellett haladtunk el, azok érdeklődve figyeltek minket. Megálltunk hát fotózni, ekkor a legtöbbjuk megijedt és hátrált, azonban pár tehén továbbra is érdeklődő maradt. Hajmás után Kaposgyarmaton álltunk meg ismét.


Jó 3km tekerés után Cserénfa következett, majd a 66-os útra hajtva elértük Sántost. Kaposszentjakabon rövid tanakodás után végül feltoltuk a bringákat a 15%-os emelkedőn, ami egy kilátóhoz vezetett. Miután feljutottunk, fejenként 400Ft-ért be is engedtek egy szépen elrendezett parkos részbe, ahol a kilátó is volt. Még úgy 100m tolás után szembe találtuk magunkat a kilátó lépcsőjére biggyeszett felirattal, miszerint "BALESETVESZÉLYES", s két darab szigetelőszalag állt utunkba. A hosszú emelkedő és a 400Ft után nem igazán ezt vártuk, természetesen a portás "elfelejtett" szólni, hogy nem ajánlott felmenni a kilátóba. Persze, mivel nem az volt kiírva, hogy tilos felmenni, felmentünk. Senki nem volt ott kettőnkön kívül, de éreztük, hogy kicsit imbolyog a kilátó, mint később lent megállapítottuk, a rossz konstrukció miatt. De föntről csodálatos látvány tárult elénk, látszott egész Kaposvár, ugyanakkor erősen beborult az idő.


Ahogy leértünk a kilátóból, eleredt az eső. Leszáguldottunk a lejtőn, majd egy buszmegállóban vártunk egy kicsit, hogy alábbhagyjon a víz. Nem kellett sokat várnunk, 10 perc múlva el tudtunk indulni. Nemsokára be is értünk a városba, Kaposvár központjában autókiállítás volt éppen, ha már arra jártunk azt is megnéztük. Ma is nagyon szép helyeken jártunk, az óra 51km-t mutatott.
Harmadik nap S eljövén a nagy nap! Igaz, már felkeléskor éreztem, hogy nem igazán aludtam ki magam, de egy jó fürdő, kávé és reggeli után irány Zamárdi. Úgy fél 10 körül hagytuk el Kaposvárt, az első 20km elég jól ment, viszonylag sík terep volt, de megálltunk Magyaratádon egy kis energiabevitelre. Fel kellett készülni, a következő 20km kemény lesz. S tényleg az volt. A következő 9km kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel fogadott, majd Igal faluban álltunk meg ismét. A falu után igen hosszú és alattomos emelkedő következett, legalább 5km hosszan. Nekem többször meg kellett állnom, a szombati terepnek köszönhetően igencsak sajgott a hátsó felem. Barátom viszont ment, mint a golyó, folyamatosan tekert felfelé. Én inkább a "tekerek, amíg bírok 10-12km/h-val, majd a relax 2 percig" elvet követtem. Jobban lefáraszt a lassú tekerés, mint ez. Mikor már az ember azt hinné, hogy lejteni kezd az út, még mindig emelkedik... de már ez a csúcs... na, még egy kicsit... na, legalább már sík terep... még pár száz méter. S igen, végre! Elkezdett lejteni, számomra megváltás volt, végre pihentethettem a lábamat. Kicsit gurultunk lefelé a lejtőn, majd kitárul előttünk a csodálatos táj... igen, itt meg kellett állni.

Miután rendbe szedtük magunkat, ettünk, pihentünk, kiengedtük a fáradt olajat, indultunk. Az indulás jóval több kedvvel történt, mint az igali emelkedő előtt, hiszen végig lejtett az út. Elég jó minőségű is volt az aszfalt, viszonylag kevés kocsi járt arra, így a lefelé 50-55km/h-val történő száguldozásnak semmi akadálya nem volt. Úgy 3km lehetett lefelé, hát jóval gyorsabban leértünk, mint fel :-) De ezekért a száguldozásokért mindig megéri feltekerni, no meg persze a kilátásért. ~10km után pihentünk még egyet, az eléggé hullámvasút-szerű utak igen kifárasztottak. A szembeszél sem volt éppen ínyünkre.

Utoljára Kereki falu végén álltunk meg pihenni, s fényképezni az újnak mondható hidat az M7-esen.

Még 10km volt hátra. A cél közelsége adott némi erőt számomra, az út is lejtett kicsit, így 20-22km/h sebességgel haladtunk tovább. S egyszercsak felbukkant egy városjelző tábla... ez már Szántód lenne? Homályosan láttam a táblát, ahogy haladtunk felé, azonban egyre élesebb lett... a tábla elején az tényleg egy "Sz"? Igen! Megérkeztünk Szántódra. Ez volt az elsődleges cél, s úgy beszéltük meg, hogy ameddig bírjuk. De, ha már itt vagyunk, csak meg kellene nézni a tavat. Én már az első 40km után próbáltam a tudatomba égetni, hogy márpedig Zamárdiig eltekerek. Így aztán megállás nélkül áttekertünk Szántódon, el a szántódi rév mellett, mely igen ismerős volt, lévén sokszor nyaraltunk Zamárdiban, így jártam már erre bringával. A rév után lekanyarodtunk Zamárdi 3km hosszú tóparti sétányára, s a homokos-kavicsos úton hajtottunk a már jól ismert Mauro étterem felé. Ekkor már nyugodt tempóban haladtunk, az óra 14:45-öt mutatott, így passzoltuk a 15:05-ös vonatot és a 15:45-ösre koncentrálva szépen megálltunk a parton. Lajos lement a partra, én ahogy leszálltam a nyeregből, hanyatt vágtam magam a fűben. Általában nem szokásom a fűben fetrengeni, de most nagyon jól esett a pihenés... és a tudat, hogy megcsináltuk! Itt vagyunk, cirka 5 és fél óra és 75km út megtétele után. Feltápászkodtam, s talán sosem örültem még ennyire az igen ismerős képnek - a tihanyi félsziget látványának.

Lassan elindultunk a vonatállomás felé, útközben vettünk némi elemózsiát. Lajos elment jegyet venni, s mondta, hogy a pénztáros nőnek természetesen fogalma sincs arról, hogy melyik kocsi a kerékpárszállító, így nagyjából beálltunk középre. Mikor begördült a vonat, láttuk, hogy az első kocsi az, így loholtunk kicsit, hogy ne hagyjanak itt. Röpke 2 óra alatt beértünk a kelenföldi pályaudvarra, majd innen 15km út volt még hátra hazáig. Furcsa volt a szép vidéki táj után itt tekerni: büdös van, nagy a tömeg, lámpák. Gond nélkül hazaértünk. Fáradtan cuccoltam le, majd kaja és gyors fürdés után hamar elaludtam.
Végszó Másnap reggel szakadó esőben jöttünk dolgozni, s megállapítottuk, hogy marha nagy szerencsénk volt az idővel tegnap, mivel az pont jó, se nem túl meleg, se nem túl hideg, kifejezett bringás idő volt. Defektünk sem volt, s a bringákkal sem volt semmi műszaki probléma - persze egyikőnk kerékpárja sem Tesco gazdaságos, így ez el is várható. Mindent összevetve nagyon jó hétvége volt, kellemesen elfáradtam a végére. Ősszel Balaton-kerülő túra, már nagyon várom!

2008.05.23.